Dr. Horváth Zoltán

Az EIT Digital Magyar Nemzeti Társult Csomópont igazgatója

Horvath_photo_large2Dr. Horváth Zoltán, az EIT Digital Magyar Nemzeti Társult Csomópont igazgatója 1986-ban diplomázott matematika-, fizika- és informatikatanárként, és 1996-ban szerzett doktori fokozatot az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1986 óta tanít az egyetemen; jelenleg az Informatikai Kar dékánja, valamint tanszékvezető egyetemi tanérként a Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék vezetője. 2010-től dékáni kinevezéséig az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese volt. 2002-ben elnyerte a Vezető Informatikus Szövetségének „az év informatikai oktatója” díját. 2003-tól 2006-ig Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesült, majd 2009-ben neki ítélték az Országos Tudományos Diákköri Tanács Mestertanár Aranyérem kitüntetését. Az általa vezetett CEEPUS hálózat 2004-ben és 2007-ben is elnyerte a CEEPUS Miniszteri Díjat. Dr. Horváth Zoltán az elnöke a Magyar Rektori Konferencia Informatikai Tudományok Bizottságának. 2013. augusztus 20-án vehette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, melyet a magyar köztársasági elnök adományozott neki, többek között az EIT Digital budapesti központjának a létrehozásáért.

 

Várhalmi Zsuzsa

Az EIT Digital Magyar Nemzeti Társult Csomópont igazgatóhelyettese

Varhalmi_photo_large

Várhalmi Zsuzsa, az EIT Digital Magyar Nemzeti Társult Csomópont igazgatóhelyettese 2005-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen franciatanárként, és 2008-ban fejezte be doktori tanulmányait a Debreceni Egyetemen. 2010-ben kezdett el dolgozni az Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektori Hivatalán, a Nemzetközi Képzési és Mobilitási Osztályon a közös képzési programok koordinátoraként. 2012-ben oktatási menedzserként csatlakozott az EIT Digital Magyar Nemzeti Társult Csomóponthoz, majd az oktatásért és nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóhelyettesnek nevezték ki. Igazgatóhelyettesként Várhalmi Zsuzsa irányítja az EIT Digital Magyar Nemzeti Társult Csomópont közös képzési programjait, és kulcsszerepet játszik az EIT Digital kapcsolatépítési kezdeményezésének, az úgynevezett Outreach Programnak a koordinációjában is, mely 21 országot érint Európa-szerte.

 

Dr. Istenes Zoltán

Az EIT Digital Magyar Nemzeti Társult Csomópont CLC menedzsere és az EIT Digital Budapesti Doktori Képzési Központ vezetője

Istenes_photo_large

Dr. Istenes Zoltán Franciaországban, a Nantes-i Egyetemen szerezte meg PhD fokozatát informatikából. 1998 óta dolgozik az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karán, a Programozáselmélet és Szoftvertechnológiai Tanszéken. Jelenleg egyetemi docensként a Programozáselmélet és Szoftvertechnológiai Tanszék vezetője. Az EIT Digital Magyar Nemzeti Társult Csomóponthoz 2009-ben csatlakozott CLC menedzserként, és 2012-ben az EIT Digital Budapesti Doktori Képzési Központ vezetőjének nevezték ki. Dolgozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem TÁMOP projektjeinek vezetőjeként, és számos nemzetköz kutatási projektben vett részt a Nantes-i Egyetem Természettudományi Karának Informatikai Tanszékén (IRIN) tudományos munkatársként (ATER). Alapítója és tagja a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Robotika Szakosztályának, és 2011-ben Neumann-díjat kapott. 2010-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának legjobb oktatójának választották. Dr. Istenes Zoltán kutatási területei közé tartozik a mesterséges intelligencia, a tudásalapú rendszerek, a robotika, a szoftvertechnológia, a formális módszerek és a B-módszerek.

 

A budapesti CLC többi munkatársa

Utolsó módosítás dátuma: június 10, 2016