Hallgatóink véleménye a Mesterképzésről

 

Alex Martinelli

Elsősorban amiatt értékelem nagyra az EIT Digital Mesterképzését, hogy kiválaszthatod azt az utat, amin járni szeretnél, ez pedig megadja neked az ehhez ehhez szükséges ismereteket és az üzleti irányultságú gondolkodásmódot az I&E minor révén.

 

Számomra természetes volt, hogy a mesterszak lesz a tanulmányaim következő állomása. A BSc képzés során nyersz egy általános áttekintést az informatikáról, de ha mélyebb tudásra szeretnél szert tenni a szakterületen, a mesterképzés a természetes, előrevivő lépés.

 

Véleményem szerint 3 kulcsfontosságú előnye van az EIT Digital Mesterképzésnek. Az első a nemzetközisége; a második az informatikai vonatkozású üzletfejlesztés; és a harmadik, talán egyben a legfontosabb, a képzés gyakorlati jellege. Az átlagos frissdiplomások reménytelen helyzetben vannak, amelyben maguktól kell kitalálniuk, hogy hogyan működik az iskolapadon túli világ, a jól ismert tudományos nézőponttól függetlenül. Számunkra ez máshogy alakult: a képzés során találkoztunk valós helyzetekkel, beszéltünk olyan emberekkel, akik már munkatapasztalattal bírnak, és úgy általában fogalmat kaptunk arról, hogy mit is kellene kezdenünk a tudásunkkal. El sem tudok képzelni ennél fontosabbat, amit egy képzési program, és kiváltképp egy mesterszak nyújthatna.
Alex Martinelli, Olaszország; SDE szakirány (Trento és Budapest)

 

BSc hallgatóként sosem terveztem külföldön tovább tanulni. Így mikor először hallottam az EIT ICT Labs Mesterképzésről, melynek keretében két vezető európai egyetemen tanulhatnék, nem foglalkoztam különösebben a lehetőséggel. Később azonban beszéltem erről egy kollégámmal, aki azt mondta, őrültség lenne, ha nem jelentkeznék a képzésre. Felvételt nyertem a Mesterképzésre, és ezzel kinyílt előttem a világ.
Maksay Dorottya, Magyarország; SDE szakirány (Helsinki és Budapest) – 2013-ban Maksay Dorottya nyerte az EIT CH.A.N.G.E. Awards-ot a „Homebuddy” innovatív ötletével

 

Mikor még Mexikóban éltem, főként multinacionális nagyvállalatok alkalmazottjaként dolgoztam, ugyanakkor mindig úgy éreztem, hogy képes lennék a saját cégem vezetésére is.  Azonban nyilvánvalóan hiányoztak az ehhez szükséges szakmai és üzleti ismereteim. Az EIT ICT Labs Mesterképzésében megtaláltam a számítástechnikai, a mérnöki és a vállalkozói ismeretek tökéletes ötvözetét, amelyet a legjobb európai egyetemeken sajátíthattam el. Most már kellő magabiztossággal rendelkezem ahhoz, hogy elindítsam a saját vállalkozásomat, amelyhez ráadásul az EIT ICT Labs biztosítja az egyetemek, kutatóintézetek, üzleti partnerek és befektetők együttműködésével létrejött kiemelkedő kapcsolatrendszert.
Frederick Gomez, Mexikó; SDE szakirány (Eindhoven és Budapest)

 

 

Kapos Ádám

Mindig is tudtam, hogy szoftverfejlesztéssel szeretnék foglalkozni. Bár minden kisfiú eljátszadozik a gondolattal, hogy játékokat fejlesszen, ezt sosem tartottam lehetségesnek, hiszen kevés helyen lehet ilyesmit tanulni. Ám később mégis találtam egy olyan kurzust az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, amely a Windows Phone platformra való játékfejlesztéssel foglalkozott. Az EIT ICT Labs Mesterképzésén folytatott tanulmányaim azután fellendítették a karrieremet; rendkívül meglepett, hogy már hallgatóként is ilyen jelentős sikereket értem el.
A Kapos Ádám által fejlesztett „SongArc” 2013. október és 2014. május között több, mint 950,000 letöltést ért el, s így a Windows Phone Store legnépszerűbb zenei alkalmazásává vált.
Kapos Ádám, Magyarország; SDE szakirány (Helsinki és Budapest)

 

A legfontosabb, amit a Mesterképzésen tanultam az, hogy hogyan legyek vállalkozó, hogyan tárgyaljak üzleti befektetőkkel, hogyan próbálkozzak kitartóan és hogyan dolgozzam ki részletesen az ötleteimet. Nagyon tudom ajánlani ezt a képzést, mert számtalan, különféle kulturális háttérrel rendelkező embert ismerhetsz meg, és így megtanulod, hogyan dolgozz együtt a világ minden tájáról származó emberekkel. Ez létfontosságú, amikor szoftverfejlesztésen dolgozol nemzetközi csapatokban, és ez egy növekvően nemzetközi szakterület.

 

A képzésen belül a külföldi tanulmányok fontosságát hangsúlyoznám. Azáltal, hogy az első évemet Finnországban töltöttem, egy egészen új perspektívára tettem szert az oktatás kapcsán, és sokat tanultam az együttműködésről, a csapatmunkáról és a vállalkozói beállítottságról. Megtanultam, milyen életbevágóan fontos, hogy sose add fel, hogy próbálkozz újra és újra, és hogy még ha elesnél is, fel kell állnod, és tovább kell menned. Nem lehetsz mindig sikeres, de csak akkor válhatsz sikeressé, ha újra és újra megpróbálod. Az egyik kulcsfontosságú dolog, amit megtanultam, az az igazi startup gondolkodásmód!
Kapos Ádám, Magyarország; SDE szakirány (Helsinki és Budapest)

 

NemethAntal

Nem volt megalapozott háttértudásom az IT tudományterületén az EIT Digital Mesterképzését megelőzően, mivel BSc tanulmányaimat Alkalmazott Matematika szakon végeztem. A két éves „Biztonság és adatvédelem” képzés elvégzését követően már tudom, hogyan kell megtámadni, majd megvédeni a biztonsági rendszereket. Nemzetközi hacker-versenyeken vettem részt, melyek egyikét hallgatók számára rendezték, és büszkeséggel tölt el, hogy ezen a győztes csapat tagja lehettem. Véleményem szerint egy biztonsági szakértő munkájának kulcsa az, hogy képes legyen megtalálni egy rendszer gyenge pontjait, s ezek alapján dolgozzon annak fejlesztésén.

 

A Mesterképzés előnyeihez tartozik az is, hogy megtanultuk, hogyan készítsünk üzleti tervet egy ötlethez, és hogyan mutassuk be ezt a befektetőknek úgy, hogy sikerrel is járjunk az eladásában.
Németh Antal Márton, Magyarország; S&P szakirány (Trento és Budapest)

 

 

Nicola Parrello

Az elmúlt két év során rengeteget tanultam az üzleti életről és a vállalkozásokról. E gyakorlati képzésnek köszönhetően tudom, hogyan készíthetek üzleti tervet, hogyan alakíthatom ki a vállalkozás működtetéséhez szükséges részleteket, hogyan mutathatok be egy üzleti ötletet a potenciális befektetőknek, és hogyan indíthatom el a saját startup-omat.

 

Az innovatív és vállalkozói szemléletmód mellett az EIT Digital Mesterképzés kiemelkedő kapcsolatépítési lehetőségeket is nyújtott nekem az olyan hivatalos rendezvényeinek köszönhetően, mint amilyen a Kickoff, a Nyári Egyetemek és a különféle konferenciák. A földrajzi mobilitás olyannyira természetessé vált, hogy jelenleg is egy újabb, számomra még ismeretlen európai országban keresek munkát.

 

Azokkal a barátaimmal beszélgetve, akik csak egy hagyományos mesterképzést végeztek, felfigyeltem arra, hogy kialakultak a készségeim az innovatív ötletek feltérképezésére, illetve ezek megvalósíthatóságának meghatározására. Felismerem a hozzáadott értéket, ha van ilyen. Ez az EIT Digital Mesterképzésnek köszönhető, ami ilyen téren nagyban különbözik az általános mesterképzésektől; hálás vagyok, amiért lehetőségem nyílt megszerezni mindazt a tudást, ami a sikeres vállalkozóvá válásomhoz szükséges, míg más hallgatóknak mindezt maguktól kell megtanulniuk.

 

A tanulmányaim legjobb pillanataként egyértelműen a Mesterképzés Kick-off rendezvényét említeném.  Igazából ezt életem legjobb élményének tekintem, ami talán kissé túlzás; de azt kétségtelenül állíthatom, hogy FANTASZTIKUS volt.

 

Most, a tanulmányaim végeztével rendkívüli örömömre szolgál, hogy azt tapasztalom, a vezető vállalatok körében kezd ismertté válni ez az oktatási program. Ez még újabb távlatokat és lehetőségeket nyit számomra, és további hozzáadott értéket szolgáltat az EIT Digital okleveléhez az önéletrajzomban.
Nicola Parrello, Olaszország; SDE szakirány (Trento és Budapest)

 

Lomoschitz

Ez a képzés számtalan kiemelkedő lehetőséget biztosított nekem, különösen a földrajzi mobilitás és a nemzetközi kapcsolatépítés terén. Szerencsésnek tartom magam, amiért 2 vezető egyetemen tanulhattam 2 különböző országban, ráadásul kettősdiplomát kapok az elvégzett tanulmányaimért. Örömömre szolgál, hogy rengeteg embert ismerek különféle európai országokban, s ahányszor csak ellátogatok egy olyan városba, ahol EIT Digital csomópont található, biztosra vehetem, hogy találkozom majd néhány helyi barátommal.

 

Az EIT Digital Mesterképzése előtt Matematika szakon végeztem a BSc tanulmányaimat, így a kezdetekben kihívás elé állított az átváltás. Sokat kellett képeznem magam a tanulmányaim mellett is azért, hogy utolérhessem a többieket, és lépést tarthassak a Mesterszak tananyagával, de egyértelműen megérte ez az erőfeszítés.
Lomoschitz Lilla Anna, Magyarország; S&P szakirány (Berlin és Budapest)

 

Hallgatóink a szakmai gyakorlatról

 

A hat hónapos szakmai gyakorlatomat az egyik vezető magyar IT cégnél, a BalaBit Europe-nál töltöttem. Teljes munkaidőben dolgoztam, és közben megírtam a szakdolgozatomat is. Ez nagyszerű lehetőség volt arra, hogy jobban átlássam, hogyan is működik egy nemzetközi középvállalkozás, és hogyan lehet fejleszteni a biztonsági rendszereket azok gyenge pontjait vizsgálva.
Németh Antal Márton, Magyarország; S&P szakirány (Trento és Budapest)

 

Hallgatóink Budapestről

 

Budapest egy csodálatos, pezsgően életteli város! Ráadásul innen költséghatékonyan körbeutazhatod Közép- és Kelet-Európát.
Frederick Gomez, Mexikó; SDE szakirány (Eindhoven és Budapest)

 

 

Hallgatóink legjobb pillanatai

 

A Mesterképzés Kick-off rendezvénye volt életem egyik legnagyszerűbb élménye; nem csak az EIT Digital vonatkozásában, hanem úgy általában is az életem során. A Kick-off egy interaktív közösségi élmény; a kapcsolatépítés áll a középpontban, mind a hallgatókkal, mind pedig az egyetemek és az EIT Digital munkatársaival. Ráadásul a résztvevők kölcsönös visszajelzésekkel és építő kritikákkal segíthették egymást a rendezvény során, ami alapvető fontosságú a siker eléréséhez.
Alex Martinelli, Olaszország; SDE szakirány (Trento és Budapest)

 

Utolsó módosítás dátuma: szeptember 14, 2016