2014. június 7-én az EIT ICT Labs mesterképzésének tíz hallgatója tett sikeres államvizsgát Budapesten. Hat diák a Security and Privacy, négy pedig a Service Design and Engineering szakon fejezte be a tanulmányait. A budapesti CLC munkatársai grillezéssel egybekötött búcsú bulit szervezetek a végzős diákoknak, azzal a céllal, hogy velük együtt hivatalosan is megünnepeljék a kétéves nemzetközi program befejezését. Nagyon büszkék vagyunk a friss diplomásainkra, akik kivétel nélkül jó eredménnyel fejezték be a záróvizsgákat. Minden jót kívánunk nekik és bízunk benne, hogy nemsokára már új startupperek üdvözülhetjük őket!

 

 

Utolsó módosítás dátuma: augusztus 5, 2014