A Song Arc sikersztori – Közel egymillió letöltést ért el a magyar diák fejlesztése

A korábbi ELTE hallgató Helsinkiben, az EIT ICT Labs mesterképzésén fejlesztett átütő sikerű mobil alkalmazást

 

2013 októbere óta több mint 950 ezren töltötték le, és így a legnépszerűbb zenei játék lett a SongArc, amely a Windows Phone játékok népszerűségi listáján a hatodik helyet érte el. A program fejlesztője, Kapos Ádám az ELTE programtervező informatikus szakán ismerkedett meg a mobiltelefonos játékok fejlesztésével és ma az Európai Unió informatikai innovációs közösségének mesterképzésén tanul Helsinkiben.

 

A SongArc sikersztori    

 

„Nagy lökést adott a zenei játék fejlesztésének az EIT ICT Labs mesterképzés, mert itt egyszerre képezhetem magam magas színvonalon a szolgáltatásközpontú szoftverfejlesztés témakörében, emellett üzletfejlesztési ismereteket hallgathatok Finnország legjobb szakembereitől. Különösen vonzó volt számomra az, hogy az Aalto Egyetemen tanuljak, mert Finnország igazi startup nagyhatalom.” A játék lényege, hogy a képernyő alja felé tartó geometriai formákat megfelelő időben el kell találni. A formák a választott zeneszám ritmusában esnek le, olyan érzetet keltve, mintha a játékos is része lenne a zenélésnek. Kapos Ádám az ELTE Informatikai Karán kezdett játékfejlesztést tanulni, majd első alkalmazásával, a Rum Run című játékkal a Turtle Games csapat tagjaként, harmadik helyezést ért el a Microsoft ImagineCup versenyén Ausztráliában. A SongArc programot a Turtle Games Velvárt Andrással közösen készítette és a mobil alkalmazások fejlesztését támogató finn AppCampus program biztosított kezdeti támogatást a projekt megvalósításához.

 

 

EIT ICT Labs mesterképzés Közép-Európában csak az ELTE-n és a BME-n

 

 „A cél, hogy Ádámhoz hasonlóan, sikerre vigyék ötletüket az informatikus hallgatók, ezért az EIT ICT Labs mesterképzésekkel új képzési modellt honosítunk meg Magyarországon. Az első évet 5 ország 7 egyetemének egyikén tölthetik azok a diákok, akik a második évet Budapesten szeretnék elvégezni. Budapesten a szolgáltatásközpontú programtervezés, a biztonság és adatvédelem, valamint a digitális média technológia szakirány választható, ahol a magas szintű informatikai kurzusok mellett innovációs és üzletfejlesztési ismereteket is tanulnak a diákok” – mondta el Dr. Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Karának dékánja, hozzátéve, hogy a képzés végén a hallgatók mindkét egyetemről diplomát kapnak, emellett az EIT ICT Labs is igazolja az üzleti tárgyak elvégzését, illetve külföldi tanulmányutakon és szakmai gyakorlaton szerezhetnek tapasztalatokat.

 

A jelentkezés feltétele az informatikus, villamosmérnök vagy matematikus alapképzettség. Az ELTE és a BME 2014. május 30-ig várja azoknak az informatikai mesterképzés iránt érdeklődő diákoknak a jelentkezését, akik az első évet Berlinben vagy Trentoban, a második évet pedig Budapesten szeretnék végezni. A pályázathoz minden esetben angol nyelvtudást és a megfelelő informatikai tanulmányok elvégzését igazoló dokumentumokat, valamint motivációs levelet és egy innovációs ötlet leírását kell csatolni. A tanulmányaikat Helsinkiben, Stockholmban vagy holland egyetemeken, majd Budapesten tervező jelentkezők 2014. április 1-ig nyújthatták be pályázatukat.

 

 

Európai ötletverseny: Idea Challenge

 

Az EIT ICT Labs egyetemi képzés mellett pénzügyi támogatással és szakmai tanácsadással is segíti a jövőben a SongArc-hoz hasonló sikeres alkalmazások fejlesztését, ugyanis a szervezet pályázatot hirdetett fiatal innovátorok és a vállalkozás indításának korai szakaszában járó startupok számára. A verseny győztesei a legfeljebb 40.000 eurós díjazáson túl, hat hónapig használhatják az EIT ICT Labs egyik csomópontjának irodáit, ahol nemzetközi befektetők és nagyvállalatok is megismerhetik az innovációkat. Pályázni Európa bármely országából lehet a verseny honlapján (www.ideachallenge.eitictlabs.eu) keresztül. 2014. március 11-től április 20-ig az egész- ség és életminőség, a jövő digitális városai, a kiber-fizikai rendszerek, és a számítási felhő témakörökben várják a jelentkezéseket, a magánszféra és adatvédelem a kiber-fizikai rendszerekben, az internetes technológiák, a város élet és a mobilitás vagy okos energetikai rendszerek témakörben pedig szeptember 1-től szeptember 30-ig lehet benyújtani a pályázatokat. Az ötletek tervezési és megvalósítási jogai a fejlesztőknél maradnak, s így ők dönthetik el, hogy mit akarnak tenni elképzeléseik megvalósulása érdekében.

 

 

Mi az EIT ICT Labs?

Az EIT ICT Labs egyike a három tudományos és innovációs közösségnek, amelyet az EIT, az EU Innovációs és Technológiai Intézete hozott létre 2010-ben. Az EIT ICT Labs tevékenységének középpontjában az informatikai innováció támogatása áll. A szervezetet 7 teljes jogú és két társult csomópont alkotja (egyetemek, kutatóintézetek és ICT vállalatok lokális hálózata, konzorciuma), amelyek célja az oktatási, üzleti és kutatási tevékenység integrációja. Jelenleg Berlin, Eindhoven, Helsinki, Párizs, Trento, London és Stockholm az EIT ICT Labs teljes jogú tagja. Ezek mellett, Madrid és Budapest társult tagjai a szervezetnek. Az ELTE-n működő budapesti társult csomópont a hazai informatikai kutatások, ipari partnerek és felsőoktatási programok együttműködését koordinálja.

 

Az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az Ericsson Magyarország, a Cisco Systems Magyarország, a Nokia Solutions and Networks Magyarország és a GE Healthcare Magyarország együttműködésével folytatja tevékenységét.

 

 

További információk:

 

SongArc: www.facebook.com/songarcgame

 

EIT ICT Labs mesterképzés: www.ictlabs.elte.hu / www.masterschool.eitictlabs.eu

 

IdeaChallenge: www.ideachallenge.eitictlabs.eu

 

Utolsó módosítás dátuma: június 10, 2016