Az EIT ICT Labs budapesti vezetői a Nemzetgazdasági Minisztérium európai innovációs roadshowján
 
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára neves hazai szakemberek és vállalkozók kíséretében négy európai országban tett látogatást az elmúlt hónapokban, azzal a céllal, hogy javítsa az országok közötti szakmai kapcsolatokat, és ösztönözze az együttműködési lehetőségeket a kutatás és a fejlesztés területén. 2014 januárjában Svédországba és Dániába, februárban Franciaországba és Németországba utazott a közel 10 fős magyar küldöttség.
 
A szakmai eseményekre Dr. Horváth Zoltán, az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont igazgatója és Várhalmi Zsuzsa, a csomópont igazgatóhelyettese is meghívást kaptak. Az intenzív, kétnapos szakmai utak alkalmával a magyar szakemberekből álló delegáció nagykövetekkel, illetve a nagykövetségek munkatársaival, külföldi egyetemek kutatóival, startup cégek és egyéb sikeres vállalkozások vezetőivel találkozott. A rendezvények során adódó kapcsolatépítésen túl az EIT ICT Labs vezetője több lehetőséget is kapott arra, hogy a fogadó országok képviselőinek bemutassa az EIT ICT Labs képzéseit, valamint a budapesti társult csomópontban folyó kutatásokat és szakmai munkát.
 
Ezek az utak folytatásai voltak a Nemzetgazdasági Minisztérium tavalyi évben indított szakmai körútjainak. Az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont 2013-ban már kapott lehetőséget arra, hogy Párizsba, Londonba, Berlinbe, valamint San Franciscóba kísérje el a parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkárt és küldöttségét.

Utolsó módosítás dátuma: július 15, 2014