Felsőoktatási STEM díjat kapott az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont igazgatója és az ELTE doktori hallgatója által vezetett képzés

 

“STEM – jó gyakorlatok a tudomány, a technológia, a mérnöktudomány és a matematika szolgálatában”
A Tempus Közalapítvány 2013. évi felhívásának célja az volt, hogy a jó gyakorlatként azonosított kurzusokon keresztül a STEM (STEM = Science, Technology, Engineering, and Mathematics) területek oktatásával foglalkozó szakemberek és intézmények megosszák azt a korszerű szemléletmódot, amellyel szakmájuk felé fordulnak, hogy hosszú távon így segítsék elő a STEM szakmák vonzóbbá válását. Céljuk továbbá, hogy felhívják a nyilvánosság és a felsőoktatási intézmények figyelmét arra, hogy a STEM területeken működő képzések gyakorlatorientált, a munkaerő-piaci igényekre reflektáló és a technológiai fejlődést figyelembe vevő fejlesztésével az oktatás és a munka világának kapcsolata erősíthető.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a szakértők által megítélt legkiemelkedőbb hét kurzusból az ELTE Informatikai Karának két kurzusa is szakmai elismerést kapott. A Dr. Horváth Zoltán, az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont vezetője és Tóth Melinda, doktorandusz hallgató, az ELTE Ericsson Szoftverlaborjának vezetője által tartott Szoftvertechnológia Labor kurzus is STEM díjban részesült.

Gratulálunk Tóth Melindának és Dr. Horváth Zoltánnak, valamint a többi díjazottnak is a szakmai elismeréshez.

A díjazottak teljes listája itt tekinthető meg.

Utolsó módosítás dátuma: július 15, 2014