Figyelő TOP200: Az ELTE is ott volt a legnagyobb vállalatok körében

 

Az EIT ICT Labs Budapest bemutatkozott a Figyelő konferencián

 

 

Ismét rangsorolta és díjazta a legnagyobb 200 magyar vállalatot a Figyelő. A gazdasági hetilap konferenciát is szervezett a vezető vállalatok eredményeit összegző lista publikálásának alkalmából. A szervezők minden évben egy olyan társadalmi kérdés megvitatását tűzik napirendre, amely a gazdaság, az állam és a felsőoktatás együttműködését feltételezi. Az idei konferencia a tudástőke hazai megtartásával kapcsolatos párbeszédre biztosított lehetőséget, és a tehetséges hazai szakemberek elvándorlásának kérdését járta körbe. Dr. Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Kar dékánja, az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont vezetője a felsőoktatás és az ipar együttműködésének jelentőségét hangsúlyozta az eseményen.

 

Mi a képzés felelőssége? Mennyire készíti fel a hazai felsőoktatás a hallgatókat a gazdaság elvárásainak megfelelően? Mit tehetnek a cégek annak érdekében, hogy itthon tartsák a tehetséges fiatalokat? Hogyan oldható fel az az ellentmondás, hogy a piac gyakorlattal rendelkező munkaerőt keres, a frissen végzetteknek viszont nincs hol tapasztalatot szerezni? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Figyelő Top 200 konferencia október 10-én. A témát elemző kutatások bemutatását, valamint a vállalatvezetők előadásait követően kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a lehetséges megoldásokat a résztvevők. Dr. Horváth Zoltán az EIT IC Labs Nemzeti Társult Csomópont vezetője mellett Szőke Ildikó, a Raiffeisen Bank HR-igazgatója, Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke, valamint Dr. Lőcsei Tamás, a PriceWaterhouseCoopers üzletágvezetője vett részt a beszélgetésen, amelynek moderátora Krizsó Szilvia volt.

 

A kerekasztal-beszélgetés során Dr. Horváth Zoltán kiemelte: örvendetes volt, hogy az elhangzott előadások alapján a vállalatvezetők is az egyetemek és cégek közös munkájában látják a megoldást az elvándorlás megállítására. Ehhez azonban fontos, hogy az oktatási intézményekkel kialakított együttműködéseket hosszú távra tervezzék, és ne csábítsák el a legjobb hallgatókat már az alapképzési időszakban. Dr. Horváth Zoltán rámutatott, hogy az EIT IC Labs budapesti tevékenységének fő célja éppen az, hogy választ adjon a tudástőke itthon tartásának kérdésére, nemzetközi K+F projektekkel, MSc és doktori képzéssel és a startup cégek támogatásával.

 

Dr. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a záró előadásban elmondta: a tudástőke szerepe a magyar gazdaságban jelentősebb, mint gondolnánk. Az export GDP-arányosan az unióban az egyik legmagasabb, ennek 17 százaléka magas hozzáadott értékű high-tech termék. A csúcstechnológiai termékek aránya a feldolgozóiparban ugyancsak igen magas.

 

A tudástőke megtartásának témájáról 2013 augusztusában cikksorozatot indított a Figyelő. A 2013. augusztus 15-i számban megjelenő írásában Dr. Horváth Zoltán hangsúlyozta, hogy „a hallgatók körében közkedvelt, innovatív kutatási és üzleti kezdeményezéseket kínáló környezet fejlődése tehát az egyetemek teljesítménye és nyitottsága mellett a vállalatok és az állam szerepvállalását is igényli.”

 

Az EIT ICT Labs Budapest meghívására a konferencián a BME rektora, Dr. Péceli Gábor a TOP 200 díjátadó Gálán pedig Dr. Fábri György, az ELTE rektorhelyettese képviselte a csomópont egyetemeinek vezetését.

Utolsó módosítás dátuma: június 10, 2016