Mi a képzés felelőssége? Mennyire készíti fel a hazai felsőoktatás a hallgatókat a gazdaság elvárásainak megfelelően? Mit tehetnek a cégek? Hogyan oldható fel az az ellentmondás, hogy a piac gyakorlattal rendelkező munkaerőt keres, a frissen végzetteknek viszont nincs hol tapasztalatot szerezni?

 

Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Figyelő Top200 konferenciája október 10-én.  A kerekasztal-beszélgetésen az egyetemi szférát Prof. Dr. Horváth Zoltán az EIT IC Labs Nemzeti Társult Csomópont igazgatója képviselte. Meghívásunkra részt vett az eseményen a BME rektora, Prof. Dr. Péceli Gábor is.

 

A kerekasztal beszélgetés során Dr. Horváth Zoltán kiemelte: örvendetes volt hallani a három cég előadásában azt, hogy ők is az egyetemek és cégek közös munkájában látják a megoldást az elvándorlásra. Ehhez azonban fontos, hogy az oktatási intézmények hosszú távon gondolkodjanak, és ne vigyék el már az alapképzési pontokon a legjobb hallgatókat.

ban_8584

Dr. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a záró előadásban elmondta: a tudástőke szerepe a magyar gazdaságban jelentősebb, mint gondolnánk. Az export GDP-arányosan az unióban az egyik legmagasabb, ennek 17 százaléka magas hozzáadott értékű high tech termék. A csúcstechnológiai termékek aránya a feldolgozóiparban ugyancsak igen magas.

 

Az EIT IC Labs budapesti tevékenységének fő célja éppen az, hogy választ adjon a tudástőke itthon tartásának kérdésére, nemzetközi K+F projektekkel, MSc és doktori képzéssel, és a startup cégek támogatásával.

Utolsó módosítás dátuma: július 16, 2014